I. Évad 1. Szám
Szerző: Kovács Edit, könyvtáros
A 2023-as évben is sikerült gyarapítani iskolánk könyvtárának az állományát új könyvekkel. Ebben az évben 334 könnyvvel nőtt a könyvtár állománya, amelyből 241 könyvet vásároltunk a helyi költségvetésből kapott összegből, és 93 könyvet kaptunk adományban. Így az iskola könyvtára korszerű, friss olvasmányokkal gyarapodott ismét.
A megvásárolt könyveknek köszönhetően megnőtt a kölcsönzők száma, hiszen a közvélekedéssel ellentétben sok tanuló szeret olvasni, ha nekik tetsző műveket találnak, és elmondhatom, hogy a mi könyvtárunkban most már sok ilyen könyv megtalálható.
Vásárláskor figyelembe vettem a tanulók kívánságait, érdeklődési körét. Ugyanakkor vásároltam szakkönyveket, sport, pedagógia, földrajz témájú könyveket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése